Aranyosi Ervin – Öregapó karácsonya

oregapokaracsonya

Fenn a hegyen, kis házában
éldegélt egy remete.
Magányos volt, – kérdezhetnéd -
vajon boldog lehet-e?
Egyszer, régen elmenekült,
elvesztette a hitét.
Nem hitte, hogy élő ember,
visszaadja neki még…
Fenn a hegyen nagy hó hullott,
hófehér lett a világ.
A közeli falucskában
bezárták az iskolát.
A gyerekek öröméhez
megvolt minden, ami jó.
Szabadidő, jó barátok,
és vastag hó takaró.
Egy kis csoport, egy fél osztály,
kirándulást tervezett.
Úgy döntöttek, társaikkal
megmásszák a nagy hegyet.
Hátizsákjuk élelemmel,
szívük jó kedvvel teli.
Hívta őket a nagy kaland,
- ki keresi, megleli.
Ahogy mentek, fel a hegyre,
egész végig nóta szólt,
Útjuk közben víg dalukra,
varjú, szarka válaszolt.
Néha láttak őzikéket,
mókus szaladt fenn a fán.
- Futás haza az odúdba,
meg ne fázzál kiskomám!
Nagy vidáman meneteltek,
a délelőtt elszaladt.
Visszanéztek falujukra,
s nem láttak már házakat.
Hegy tetején, az út végén,
havas tisztás terült el.
Körülöttük már a világ
szép karácsonyt ünnepel.
Kezdődhetett hát a játék,
ketté oszlott a csapat.
Hócsatához, hógolyókat
gyúrni, – ez a feladat.
Hósáncokat építeni,
ami megvéd, s jó magas.
Ha rád támad az ellenfél,
ne te legyél majd havas.
Erdőszélén, kicsi házban
öregapó csak morog.
Csoda csendjét megzavarta,
az a vidám tíz torok.
Zsörtölődik, hogy a világ,
mért nem hagyja élni őt,
miért küldte ide ezt a
tíz kis hangos lókötőt?
Közben kint a játszótársak,
készek már a csatára,
jókedvüknek, örömüknek
talán nincs is határa.
Az egyik csapat máris támad,
a másik meg fogadja,
Célba talál pár hógolyó,
de nincsen, aki feladja.
Kergetőznek, dobálóznak,
száraz egyik sem marad.
Arcuk piros a hidegtől,
- hólé hűti a nyakat.
Minden egyes találatuk
nevetésre ingerel.
- Ha eltalálsz, jó ha tudod,
szárazon nem viszed el!
A víg kedvük szerte árad,
mint nyáron a nagy folyó.
Néha nyitott szájat talál
az eltévedt hógolyó.
Egyik csapat sem tud győzni,
a másik sem adja fel.
Elfáradtak, megéheztek,
s ha ez így van, – enni kell!
Csuda jó volt ez a játék,
szívük vígan zakatol.
De jó lenne most leülni,
melegedni valahol.
És ahogy így körülnéznek,
meglátnak egy házikót,
düledező, rogyadozó,
kívül-belül csupa folt.
Kéményéből lenge füst száll,
s ahol füst, ott tűz lobog!
- Kopogjunk be, tán beenged,
- s az ajtón tíz kéz kopog.
- Mit akartok? – Szól az apó!
nektek nincs itt helyetek!
- Szeretnénk átmelegedni!
- suttogják a gyerekek.
Morgolódik a vénember,
- nem tud nemet mondani.
Elfordul a kulcs a zárban,
- nyikorgását hallani.
Kitárul a kopott ajtó,
belépnek a gyerekek.
A sarokban öreg macska
fújásával fenyeget.
- Üljetek le! Le a földre,
száradjon a ruhátok!
De csak csendben, mert a zsivaj
füleimnek nagy átok.
Hátizsákból előkerül
minden féle jó falat.
Kínálják a cirmos macskát,
ki nem fúj már, nem harap.
Megkínálják öregapót,
- mondják – hoztak eleget!
Ám az öreg tovább morgott,
nem ivott és nem evett.
Két szeme a tűzbe bámult,
tán a múltban révedt el,
fáradt szíve birkózott még
a magányos élettel.
Lángok színezték az arcát,
figyelték a gyerekek.
Marci szeme fel-felcsillant,
tán ismerős lehetett?
- Valakire emlékeztet,
de kire is, nem tudom,
hol is láttam ezt az arcot,
kitalálom az úton.
A kis ruhák megszáradtak,
indulniuk kell haza,
előbb érnek a faluba,
mint a sötét éjszaka.
Egész úton hazafelé
Marci töri a fejét,
hol látta már öregapót,
de nem ugrik be a kép.
Aztán lassan eszébe jut,
hol látta az Öreg arcát,
emlékezett egy fényképre,
amin neki megmutatták.
Régi kép volt sok-sok éves
anyukája kis korából,
amelyik egy nénit, bácsit
és egy pici lányt ábrázol.
Az a kislány, – most már tudja:
ma már Marci édesanyja,
s mikor megnézi a képet,
szomorúan megsiratja.
Az a néni, nagyanyó volt,
aki elment, fel a mennybe,
nagyapó meg elbujdosott
fájdalmában – fel a hegyre.
Azóta él remeteként,
elkerülve a világot.
- Marci tudja, nagyapó volt,
a vén ember, akit látott.
És a szíve nagyot dobban,
szeretettel telecsordul:
Hogyan kéne gondoskodni,
mától kezdve nagyapóról?
Karácsonyra újra felmegy,
visz majd neki bejglit, fánkot,
megpróbálja hazacsalni,
- talán nem hiába jár ott.
És a tervet tett követte,
másnap indult, fel a hegyre.
Kicsi szíve reménnyel telt,
nagyapóra gondolt egyre.
Vitte azt a régi képet,
meg egy újat anyukáról,
a tavalyi karácsonyról,
s egyet az egész családról,
- ahonnan apó hiányzik,
a család így kicsit csonka.
Marci otthon megígérte,
hogy nagyapót hazahozza!
A jó öreg ellenkezett,
szégyellte a régi tettét,
hogy családját odahagyta,
s azt hitte már elfeledték.
Úgy fájt nagyanyó hiánya,
alig bírta elviselni.
Úgy hitte, ha egyedül lesz
gyorsan fog az idő telni.
Két szemében könnye csillog,
a reményt már rég feladta,
a meghívást Karácsonyra,
nagy nehezen elfogadta.
Szégyellte egy kicsit magát,
nem volt ünneplőruhája,
mégis elindultak haza,
nagyapó, s az unokája.
Hosszú út volt, meg-megálltak,
alig bírta fáradt teste,
mire a faluba értek,
rájuk köszöntött az este.
Odaértek a nagy házhoz,
az ablakban színes fények,
odabentről kihallatszott
egy szép karácsonyi ének.
Becsengettek, s nyílt az ajtó.
Marcit szülei már várták!
Meglátva az idős embert,
karjuk ölelésre tárták.
Anyu arcán mosoly ragyog,
örömkönny a két szemében.
Visszakapta édesapját,
ez az egy járt az eszében.
Bevitték az öreg “vándort”,
körülvették szeretettel,
ez a legszentebb ajándék,
amit kaphat élő ember.
Mennyből földre szállt egy angyal,
hegyről a nagyapó jött le.
Legyen minden nap Karácsony,
mától kezdve, mindörökre!

Miller Patrik – Testvérek

tesok

Van nekem 6 testvérem,
1 öcsém, 3 bátyám 2 nővérem.
Anyát, apát szeretem,
Nekik köszönhetem az életem.

Van nekem 1 unokahúgom,
Kinek apukája az én sógorom.
Nagyon nagy a családom,
És én ezt imádom.

Tesók nélkül mi lenne velem?
Unalmas lenne az életem.
Szerencsére van belőle sok,
Mindannyian művészi alkotá-sokk.

Én kicsit kilógok a sorból,
Nem hasonlítok rájuk sokféle szempontból.
De a tesókat le sem tagadhatom,
Szeretem őket, nem titkolom.

Petőfi Sándor – A puszta, télen

petofisandor

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rossz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyűjtöget,
Ez nagy könnyelműen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hűlt helyét leli.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közül,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedül.

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson…
Így sem igen sokat lát a pusztaságon.

Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizma szárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-oda néz: nem üres-e a jászol?

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.

Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkózni szemközt jő.

Alkonyat felé ha fáradtan elülnek,
A rónára halvány ködök települnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló…
Háta mögött farkas, feje fölött holló.

Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a túlsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.

Weöres Sándor – Köszöntlek, karácsony

karacsonyfa
Karácsony, karácsony
Jég-udvaros napja,
Jég-reszelős napja!
Mindenki az uzsonnáját
Hó-kendőbe kapja.

Köszöntlek, karácsony
Fagy-csillagos éje,
Megdermedt napkelte,
Szürke madár röpte,
Új esztendő közelsége
Mikulás hónapja.

Tóth Árpád Ferenc – Három király éneke

haromkiraly
– Adjon Isten békét!
Csillag után jöttünk,
holdsugaras éjen
ezüstben fürödtünk.

– Gyalogszerrel, által
hetedhét határon
elkísért az úton:
két király barátom.

– De ugye jó helyre
vetett a sors minket?
Itt lakik-e József,
Mária s a kisded?

Mentovics Éva – Angyalok szállnak

angels
Hópihe-csillám
landol a pillán,
tó fagyos medrén
jég ragyog.

Szállnak a varjak,
hóember baktat,
dermedt kezében
sétabot.

Nézd, földet érve
tél ölelése
csillan a fázós
völgyeken!

Angyalok szállnak,
szív-meleg árad,
fénylik e boldog
ünnepen.

Végvári Vazul – Az Öreg

oreg A Kossuth tér sarkától
híd vezet a vértanúkra emlékező térre.
Átellenében a honatyák kupolás csarnoka,
Báthory útja és nádorok nevére koppanó kövek,
Kossuth és Széchenyi… Neveikkel büszkélkedő környék
akiket becézett, a sokak és sok mindent látott kerület
neked itt adott helyet, olyan ívek fémjén,
hogy megállhass, de le nem ültetnének,
kalapod se kérik udvariasan el,
csak figyeli Aulich, Perczel és Kiss János
utad merre veszed;

vagy vársz még egy kevéssé
- valakit? Még jöhet az időben, talán
a hidakon, budai hegyen át
tán nyugatról? Ide, mifelénk?
Kalapodról mintha novemberi köd peregne
drótkeretjén át a szemedre. Homályba borító üveg.

Ó, Öreg! Te mit is képzeltél?
Ennek az országnak csarnokaiba, erre, még
valaki jöhet?

Látod, a hidat csak később verték alád
s a bilincseket elhurcolt kulákok
paraszt gyerekei hozták a kezedre; lesöpört padlásról
hullatott magvak a földükbe rohadtak -
­Moszkvától idáig láthattad, mind az
útjelet, hogy a nép igaza útján, ami
eljövendő, ebben a hazában
t e még megteremtheted.

Ó, Öreg, kábított hiszékeny
te paraszt becsület!
Most aztán várhatsz itt

- meg mi is veled.

Október… november: ez az az idő;
(a kövek a vért már rég levedlették)
Lám, magad kezét szorítja a korlát.

Húzd a kalapot mélyen a szemedre.

Még valaki jöhet.

Szuhanics Albert – Boldogasszony Anyánk

boldogasszonyanyank

Boldogasszony Anyánk, tekints le az égből,
Őrizőn figyelj ránk, a mennyei székből!
Miként egy jó anya, úgy nézzél e népre,
Add, hogy fogyásunknak, végre legyen vége!

Szent István királyunk, egykor szent kezedbe,
Ajánlá országunk, esküdvén nevedre.
Óvó tekinteted járjon minket körül,
Mi boldogok leszünk, az Isten könyörül!

A Kárpátok ölén imád minden magyar,
Új zsoltárok zengnek hegyen, völgyön hamar!
Szent fiad örvendez, mi rossz, fordul jóra,
Ím visszatér Urunk, közeleg az óra!

Légy hát engedelmes, legyél töredelmes,
Legyél szerelmetes, szeretettel teljes!
Lelkedet mossad hát, patyolat tisztára,
Úgy várjál Uradra, Istened szavára!

Üdvözlégy Mária, Istennek szent anyja,
Királynőnk, magyarok Nagy-Boldogasszonya!
Apostol-királyink, országunk szentjei,
Előtted szolgálnak, míg létük mennyei.

Érdemük láthatják, angyalok az égben,
Koronánk üzenet, úgy ahogyan régen.
Szent és sérthetetlen ez az ország, s népe,
Legyen itt boldogság, bőség, örök béke!

Dugasz István – Hit nélkül

aug20

Árpád az ősünk és vezérünk
Nélküle itt soha nem élhetünk.
Nekünk e földet ő szerezte,
Árpád sávos zászló vezette.
A turul jelkép a zászlaján,
- E jelkép örök neked hazám.
Aki e jelképet tagadja
Magyart itt látni nem akarja -
István tette szentté a magyart,
Ő mindenkinek csak jót akart.
Ott ahol volt, szentlélek lakott,
Ő nekünk egy országot adott.
Mert pogányként nem lenne magyar,
Mi sem lennénk más, mint az avar.
Nevünk szép volt, mint a félhold,
Köröttünk mindenki hódolt.
Amikor még igaz volt a magyar
Nem bánthatta az idegen kar.
Ahogy veszett a hitünk
Egyre gyengébbek lettünk.
Hit nélkül a végén elveszünk,
Hisz nem él bennünk a szellemünk.
Lassan nem tudjuk mi a haza,
Olyan, mint elkergetett anya.
Olyanok vagyunk, mint a jéghegyek,
Előbbre valók az érdekek.
Más okok miatt elolvadunk,
Talán csak egy emlék maradunk.

Bródy János – Boldog születésnapot!

boldog,boldog
Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól tudod,
Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold.
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk,
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk.

Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!

Megint egy évvel öregebb lettél, s bölcsebb is talán,
Őrizd meg az emlékeid, s légy nagyon vidám.
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk,
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk!

Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!

Tavasz után eljön a nyár és ősz után a tél,
De minden évben eljön a nap, amikor születtél.
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk,
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk!

Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!
/Előadó: Halász Judit/