Illyés Gyula – Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallatószobákban, nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van,

nemcsak a füst-sötéten gomolygó vádbeszédben,
beismerésben, rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan pattogtatott “vigyázz!”-ban,
“tűz”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon félig nyílt ajtón
ijedten besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj “pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van, ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolyban,
a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan sikló gépkocsi zajban

meg abban, megállt a kapualjban;
abban, ahogy a “halló” közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül figyel egy idegen fül;
nemcsak a telefondrót közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár, gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van, nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben,
az ernyedetlen tapsoló tenyerekben, az operában, a trombitában,
ott van az utca sarkán az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan feszülő kőszoborban,
az van a derűtelen tarkálló képteremben,
külön minden keretben, már az ecsetben;
mert zsarnokság ott van jelen valóan mindenekben,
ahogy a régi istened sem;
mert zsarnokság van az óvodákban,

az apai tanácsban, az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál, hátrafordultál,
nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban bénító szólamokban;
az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,
az utcán oly szokottan ismételt „hogy vagy”-okban,
a hirtelen puhábban szorított kézfogásban,
ahogy egyszer csak szerelmed arca megfagy,
mert ott van a légyottban, nemcsak a vallatásban,

ott van a vallomásban, az édes szómámorban,
mint légydög a borodban, mert álmaidban sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled, mi egyszer már övé lett;
vele hevertél, ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban, az van az orrba-szájban,
világban és homályban, szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak, s bedől a dögszag,
mintha a házban valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz, ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben se vagy független,
fönt a tejút is már más, határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag: kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol, a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad, megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád;
mint a betegség, veled megy, mint az emlék,
vonat kereke, hallod, rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban, a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban, az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren bezáró hóesésben;
az néz rád kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban,
gondolatodban, minden mozdulatodban;
mint víz a medret, követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből, ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál, fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába, ruháid anyagába beivódik,

evődik velődig;
töprengenél, de eszmét tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod, amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad, el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már gyárban, mezőn, a háznál;
s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni, karod kitárni,
bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted, fiad neki nemzed,
hol zsarnokság van: mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy;
mert már miattad dermed dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó feleség ringyó;
vakondként napsütésben így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság van, minden hiába,
e dal is, az ilyen hű, akármilyen mű,
mert ott áll eleve sírodnál,

ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.