Ernesto Pinto – Dal azokról, akiket a holnap megkoszorúz


Áldottak az özvegyek,
kik a holt apák puskáját a fiak kezébe adják,
a műhelyben a helyükre állnak és a mezőkre mentek.
Az ósdi tűzhely általuk parázslik fel újra,
s a fiatal búza beérik az olajfák árnya mellett.

Áldottak a gyerekek,
kik búgócsigáik sarokba téve rohantak tankok ellen,
s utolsó sóhajukkal anyjukat hívták és a hazát.
Általuk szállnak vissza a lepkék és ragyog a lég,
s víg nevetés fecskéi ébresztgetik a rét virágát.

Áldottak a diákok,
kik zsongó iskolából az utcára rohantak,
zsebükben töltényre cserélve át a ceruzákat.
A madarak általuk hozzák vissza a napok virágát,
a nyíló körtefákon meg a tavasz fehér ruhát kap.

Áldottak a munkások,
kik testükkel harcolták meg az utca harcát
és az ismeretlen szabadságot a porból kiáltva hívták.
Értük a gyárkémények ajkán új zsoltárok fakadnak
és a házak ablakán, mint a nap süt be az igazság.

Áldottak az öregek,
kik merészebbek és bátrabbak voltak a fiataloknál,
géppisztolyok ellen mellük falát emelve.
Általuk őrizhetik majd nagyapák az unokákat,
olcsó pipájuk kereken szálló füstjén merengve.

Áldott légy Budapest,
lerombolt falaiddal és megcsonkított szobraiddal
széttört hídjaiddal és földre sújtott tornyaiddal!
Áldott légy Budapest,
gyászodban, megkínzatásodban, szivárgó sebeidben,
mert csorgó véred lemossa földünk gyalázatát
és halottaid nyomában biztos lábaddal indul a
szabadság!